Szokási olvasások

’Megdöbbentő magyar olvasási szokások’, kiáltja egy figyelemfelkeltő blogbejegyzés-cím, és alatta sorjáznak az adatok: 1988 és 2010 között csaknem felére zsugorodott a könyvet olvasók száma idehaza.

Dermesztő. Mint ahogy az is, hogy az egyébként jó szándékú, aggodalommal fogalmazott hír mennyire felületes. Mindenekelőtt, melyik szón is volna a hangsúly, amiért a vészjósló (értsd: mti/ksh-alapú) cím megszületett? A megdöbbentőn, a magyaron, az olvasásin vagy a szokásokon? Vagy így együtt olyan ijesztő ez? Mert annak tűnik, vagy annak lett szánva. Hátulról kezdve: kinek vannak egyáltalán olvasási szokásai? Mert talán nem is a szokások megdöbbentőek (ha már), hanem a csökkenés, azaz a könyvolvasásra szánt (pontosabban: a nap 24 órájából kihasított, háborítatlan) idő zsugorodása? Aztán tovább, elölről: mindez nem csak akkor nevezhető megdöbbentőnek, ha a csökkenés váratlan, tehát a korábban mért vagy jelzett tendenciáktól jelentősen eltérő irányú? Meg, hogyha csak és kizárólag magyar jelenségről van szó, miközben mindenütt máshol épp az ellenkezőjét tapasztalják? Esetleg még, ha az időfelhasználási deficit csupáncsak az olvasást érintené, s a kultúrafogyasztás egyéb területeit (mint a színház, múzeum, stb.) nem? És ezek csak a címre vonatkozó, felületes kérdések. Persze, nem várható el egy blogbejegyzéstől tudományos elemzés vagy tanulmányszintű részletezés. De talán annyi mégis, hogy néhány egyéb adattal szembesítse, netán értelmezze (vagy legalábbis árnyalja) a – hűhán túl is – kétségtelenül elgondolkodtató hírt.

via-scottsoapbox.com-fun_graph

Mert volna itt más is. A korábbi, ezredforduló utáni kutatások például már pontosan jelezték, hogy az 1990-es évek közepétől – elsősorban az olvasás rovására, de – drasztikusan emelkedett a tévénézésre szánt idő, az ország teljes lakosságának körében. Triviális, de szoros összefüggésben vagy inkább következményeként az akkor indult kereskedelmi tévécsatornák megjelenésével. Ennek csaknem 20 éve, vagyis igazán nem időszerű meglepődni rajta, hiába fáj, ha fáj ez.

A fentieknek tételesen az ellenkezőjét állítja viszont egy 2002-es reprezentatív Tárki-kutatás. Eszerint „a rendszeresen olvasók aránya az 1981-es 25 százalékról 2002-re 32 százalékra nőtt, míg a soha nem olvasóké 39-ről 27 százalékra csökkent”. Ezek az adatok viszont figyelemreméltóan az akkori könyvpiaci boom-mal mutatnak szoros összefüggést. Lehet tűnődni, hogy most, akkor mi is van, ki téved, hol a hiba vagy legalább az ellentmondást feloldó magyarázat. (A könyvpiaci történésekről nem is beszélve, de ez már egy másik téma.)

Ám ennél sokkal izgalmasabbnak tűnik a kutatásnak egy másik megállapítása: a jelzett időszakban a magyar otthonokban lévő könyvek átlagos száma 157-ről 386-ra emelkedett, és a családok 10-15 százaléka pedig legalább ezerkötetes könyvállománnyal rendelkezik. (Ezerkötetes könyvtár!, hát, nem egy település örülne, ha ennyi könyve lenne a könyvtárában, illetve, ha lenne egyáltalán közkönyvtára.) S ha mindehhez egy idei felmérés adatai alapján – kisebb bakugrással – most azt is hozzátesszük, hogy a mai 18-25 éves korosztály több mint kétharmada napi, heti, havi vagy ritkább rendszerességgel, de olvas könyvet, akkor legalábbis árnyaltabb képet kapunk, nem? Vagy tényleg elegendő a „megdöbbentő” adatok feletti megdöbbenés hűhája? Esetleg, volna más is, mondjuk jövedelmi, vagy életszínvonalbeli összefüggés is?

És akkor az „internethasználatot” még szóba se hoztuk, a közösségi oldalakon lógó fiatalok sokaságát, a buszon, metrón és bárhol okostelefonok, tabletek és más kütyük kijelzőire meredő, potenciális olvasókét, akik mellesleg nem csak olvas(gat)nak, hanem ír(ogat)nak is. Csupa két lábon-járó megváltozott olvasási szokás.

És még mielőtt megint felerősödne a hörgés, meg a hűha, szögezzük csak le gyorsan, hogy a webkettes alkalmazások felhasználásáról eleddig nem készült semmilyen átfogó, reprezentatív felmérés. Vagyis minden érdeminek tűnően borúlátó megállapítás erről csak színes lufi, hasra ütéses révedés.

via-joyreactor.com-funny-pictures-auto-graph-how-i-met-your-mother-474728

Összegezve, el kell ismerni, hogy a zajos blogbejegyzés „netsikere” bizonyosan jó példa arra, hogyan kell húzó címet adni. Másrészt – és ez inkább volna szájunk íze szerinti tanulság – nagyon nem mindegy milyen időskálán vizsgálunk társadalmi összefüggéseket, még ha olyan marginális dologról van is szó, mint az olvasás. Harmadrészt, de nem utolsó sorban, meg hogy végre blogunk tematikáját is erősítsük már, ha az olvasási szokások változtak, nosza, változzon a könyv is! Ceterum censeo, az ekönyv nem ellenség, hanem lehetőség. Az olvasás lehetősége.

By |2016-10-14T22:53:58+00:002013/07/19 9:17:53|Egyéb| Szokási olvasások bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

About the Author:

sera

eClassic

Kézműves ekönyvészet

Kapcsolat

1015 Budapest, Batthyány utca 67.

Mobile: +36 30 9573164

Web: www.eclassic.xyz